Tévés ősz 2019 – mit néztünk a tévében?

Rendkívül hamar elrepült a 2019-es év, amely tévés szempontból rendívül izgalmasra sikeredett. Tavasszal rengeteg újdonságot zúdítottak a nyakunkba a kereskedelmi tévék, ezekről ebben a cikkben már írtunk. Most az év második felének műsoraival fogunk foglalkozni, amely újdonságok szempontjából sokkal unalmasabb lett, mint 2019 első felének kínálata. Voltak itt is újdonságok, de sokkal kevesebb, mint az év első felében. Nézettség szempontjából pedig minden alakult a papírforma szerint, nagy küzdelmek árán, de a TV2 megint alulmaradt az RTL klubbal szemben. A TOVÁBB gombra kattintva egyesével vesszük górcső alá a 2019 augusztus 12-től induló őszi szezon RTL klubos, TV2-es, és VIASAT3-as műsorait. 

Ez az ősz mindenképpen sok izgalmat tartogatott, méghozzá azért, mert már a sajtótájékozatókon kiderült, nagyon erős kínálattal készülnek kereskedelmi csatornák. Az RTL-nél inkább a régi, jól bevált műsorokat folytatták, a TV2 nagyobb részben újakat mutatott be. Most egyenként nézünk meg minden, augusztus 12-től bemutatott műsort.

Drága Örökösök

Az RTL klub vadonatúj sorozata január 1-jén indult, és berobbant a nézők életébe. Az első évad négy és fél hónap után, áprilisban ért véget. A folytatás viszont minden várakozást felülmúlva, augusztus 12-én már megérkezett. A sorozat a második évadban is kiemelkedő nézettséget hozott, és továbbra is az egyik legnézettebb magyar sorozat, így nem véletlen, hogy 2020-ban már január 2-án érkezik a sorozat harmadik évada.

Mi kis falunk

A negyedik évaddal jelentkező heti sorozat idén is 5 rész erejéig ősszel is látható volt az RTL klubon. Pajkaszeg lakóinak élete továbbra is érdekli a nézőket, tavasszal pedig érkezik a negyedik évad folytatása is.

Házasodna a gazda

Nádai Anikó régi-új realityje 7 év után tért vissza az RTL klubra. A júniusi bemutatkozó adás után szeptember első napján, heti rendszerességgel újrainduló műsor ősszel nem tudta hozni egyetlen adásával sem a júniusi adás számait. A nézettség ennek ellenére nem volt rossz, így nem véletlen, hogy december 7-e óta már lehet jelentkezni a reality következő, harmadik évadába az rtl.hu/gazda oldalon

Jófiúk

Az RTL klub idei őszének legnagyobb bukása egyértelműen a Jófiúk. A Kristófvárosi balfék rendőrök mulatságos történetei nem nagyon érdekelték a nézőket. A Jófiúk csak a Catch című, TV2-es fogócskával tudott nyerni a sávjában. A sorozat egyébként minden részével kikapott TV2-es ellenfelétől, a Szárban Sztár leszek! -től. A gyenge nézettséget látva nem valószínű, hogy a sorozatnak lesz második évada.

Love Island – találd meg a szerelmet!

A Love Island jövője kérdéses. ÉNB Lali ciprusi realityje ugyanis felemás eredményeket produkált a TV-ben, de viszont online tarolt a műsor. Az, hogy készül-e új évad a műsorból, még kérdéses, bár az RTL klub elégedett a műsor számaival.

X-faktor

Az X-faktor tavalyi megkérdőkelezhetetlen sikere után 2019-ben még durvább nézettséget hozott az RTL klubnak a tehetségkutató. A 2019-es év legnézettebb műsorába idén Dallos Bogi új mentorként csatlakozott. A műsor háziasszonya idén is Lékai-Kiss Ramóna volt. Akik pedig lemaradtak az idei évadról, azok se csüggedjenek, hisz 2020-ban, immáron 10. alkalommal jelentkezik majd a showműsor.

Nyerő páros

Sebestyén Balázs humorban gazdag realityjébe idén is 8 pár költözött be, akik közül Istenes Bence és Csobot Adél távozott győztesként. A reality rendkívül későn, 21:05-től volt látható idén, a nézettsége viszont ennek ellenére erős volt, így valószínű, hogy érkezik majd a műsor következő évada is.

A Konyhafőnök VIP – Terítéken a sztárok!

Nagy kérdés volt, hogy a tavaszi, felemás számok után mekkora nézőtábort épít ki magának a Konyhafőnök VIP új, immáron negyedik évada. A műsor viszont hatalmasat ment, folyamatosan megnyerte a sávját a TV2 három új, egyébként minőségileg jó műsorai ellen(erről még a későbbiekben szó lesz), így nem véletlen, hogy már most bejelentette az RTL klub, hogy tavasszal újra civilek mérkőznek meg a konyhában.

Ázsia Expressz

Ördög Nóri utazós realityje 2 év után tért vissza a TV2-re. A szabályok az előző évadhoz képest kicsit megváltoztak, de ezek nem vették el az Ázsiában játszódó reality értelmét. Külön érdekesség, hogy a műsor két főszerkesztője korábban az RTL klubnál, a Surwivorben dolgozott. A nézettség pedig TV2-es szinten remek volt, így valószínűleg valamikor majd érkezik a műsor harmadik évada is.

Kapd el, ha tudsz!

Kasza Tibi gameshowjának értelmét sokakkal együtt a mai napig keresem. A nézők pedig elég hamar megunták a várakozást, és inkább más műsort kerestek a TV2-es vetélkedő helyett, ugyanis annyira rossz nézettsége lett a vetélkedőnek, hogy a TV2 elég hamar nyugdíjazta is a műsort.

Fuss család, fuss!

Palik László új sportrealityje is nagy bukás lett a TV2-n. A műsornak véleményem szerint sok értelme nincs, és mint a TV2 programigazgatója, Fischer Gábor be is jelentette, nem készül folytatás a műsorból.

Séfek Séfe

Az este 9 óras sávba száműzött gasztro-reality viszont annak ellenére hozott jó számokat, hogy ellene ment a Nyerő páros, és több mint egy évig porosodott a TV2 eddig fel nem használt műsoraival együtt. Szóval, a Liptai Claudia vezette fözőcskézésnek a 2020-ban érkező évadának szinte biztosan új műsorvezetője lesz, mivel a műsor háziasszonya inkább az RTL klub felé nyitogat ajtókat…

Mintaapák

15 év után készített a TV2 új magyar, napi sorozatot, melyhez a lehető legjobb szereplőgárdát találták meg, de ennek ellenére a nézők nem találták meg a sorozatot. A november közepén induló sorozat hamar a stabilan közepes számokra állt be, és egészen az év végéig ez így is maradt, de januárban a sorozat onnan folytatódik, ahonnan idén december 20-án abbamaradt.

Nyomd a gombot, tesó!

Majka saját ötlete alapján készülő vetélkedője annak ellenére lett a Kapd el, ha tudsz!-nál is nagyobb bukás, hogy egyébként rengetegen szerettek volna játékosok lenni. Talán a bukás annak is köszönhető, hogy a szabályok annyira bonyolultak, hogy nem mindenki értette meg elsőre. Az ősz legnagyobb bukása tehát ez az egyébként minőségileg kiválóra sikeredett vetélkedő lett.

Újratervezés

10 év után vezetett újra közösen műsort Ördög Nóra és Stohl András, ráadásul egy nagyon érzelmes, és minőségileg szintén jó műsorban bizonyíthattak.. A nehéz sorsú családokon segítő reality szintén nem lett a nézők kedvence, kérdés, hogy miért.

Sztárban sztár leszek!

A teljesen átvariált Szárban Sztár az első adásával még nem tartolt, viszont utána az összes válogató adásával tarolt az RTL klub ellen. Bár az élő showkra kicsit visszaesett a nézettség, a vasárnapi X-faktor ellen is remek nézettséget hozott a TV2-nek a Sztárban sztár leszek!, így nem véletlen, hogy 2020 őszén újra jelentkezik majd a talent show.

Catch – úgyis utolérlek!

Ördög Nóra, Petur András, és Gundel-Takács Gábor fogócskája amennyire bizonyult jó választásnak, annyira lett nagy bukás. Önmagában a műsor, és a megvalósítás is jó, viszont ez most nem jött be a TV2-nek, be kell sajnos látni.

200 első randi

A tavalyi, nagy sikerre való tekintettel idén visszatért a VIASAT3 képernyőjére a 200 első randi című telenovella, melynek csatornaszinten ismét jó nézettsége volt. A sztori viszont kötött, így a második évad végére kiderül, hogy a Gáspár Kata alakította Luca megnyeri-e az édesanyjával kötött fogadást, és megtalálja-e az igaz szerelmet, és mindez december 20-án, pénteken ki is derült.

Az év legígéretesebb műsora

Mivel itt az év vége, és szerencsére idén is rengeteg új műsor került képernyőre, ezért idén első alkalommal a ReklámInvázión kiválasztjuk az idei év legígéretesebb műsorát. A 2019-es évben a

Cápák közöttre esett a választásunk,

mégpedig azért, mert hiánypótlóként jelent meg 2019-ben újra a képernyőn. Azóta pedig a műsorban szereplő cégek fellendültek, és sikeresek lettek. Így nem is véletlen, hogy 2020-ban érkezik a műsor második évada.

DE, kíváncsiak vagyunk a Ti véleményetekre is, szerintetek melyik műsor volt a 2019-es év legígéretesebb műsora?

Fotók: RTL klub, TV2, Viasat3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük