Indul a Van életünk, és folytatódik az Összezárva a Life TV-n

A Life TV-t működtető Media Vivantis Zrt. vezérigazgatója, Hajdú Péter néhány héttel ezelőtt az Origonak jelentette be, hogy Van Életünk címmel vadonatúj, – a korábbi TV2-es Édes Élethez hasonlító – naponta jelentkező reality műsort indítanak majd, melynek főszereplője lesz többek közt a Gáspár család, Berki Krisztián, valamint a korábbi VV-győztes Nagy Alekosz is. Most pedig…

Tovább

Második évadával jön az Életünk története

Új évaddal jön a tavaly év egyik legnagyobb meglepetésműsora, az Életünk története Friderikusz Sándor vezetésével. A sztárpárárok főszereplésével készülő műsorban ezúttal is 20-25, illetve 40-45 évvel későbbi énjükkel ismerkedhetnek meg majd az adott adás szereplői. Hogy kik is ők, illetve hogy pontosan mikor tér vissza a műsor, az alább a csatorna sajtóközleményéből kiderül.

Tovább

Visszatér a Cápák között és az Apatigris

Két, rég látott műsor is visszatér heteken belül az RTL klub képernyőjére. Az üzleti X-faktorként is emlegetett Cápák között mellett visszatér a tavalyi év egyik nagy RTL-es sorozatújdonsága, a teljesen magyar fejlesztésű, Scherer Péter főszereplésével készülő Apatigris is. Részletek alább, a csatorna sajtóközleményeiből.

Tovább

Puskás Peti és Dallos Bogi mehet, Majka és Istenes Bence jöhet a tizedik X-faktorba

Miután a járvány miatt 2020-ban elmaradt a tervezett jubileumi, tizedik X-faktor, sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon lesz-e változás a mentorok között, és vajon ki pótolja majd a közben teljesen váratlanul a TV2-höz távozó Lékai-Kiss Ramónát az RTL klub nagyszabású showműsorában. A Blikk a hétén informátoraitól több érdekes dolgot megtudott a még csak készülő showműsorral…

Tovább