Az, hogy ki lehet az új tag, még nem derült ki. De az is lehet, hogy nem is lesz senki.
Ahogy arról már kedden beszámoltunk, bejelentették, kik lesznek a TV2 táncos show-jának, a Dancing with the Starsnak az idei szereplői. A műsor idén a negyedik évaddal jelentkezik és a negyedik zsűrifelállással – ugyanis nem telt el év úgy, hogy ne cseréltek volna le egy vagy több tagot.
Most pedig úgy néz ki, az „átok” most sem tör meg.
A Blikk információi szerint ugyanis Bereczki Zoltán két évad után búcsút int a műsornak. Ennek oka nagyon egyszerű: a lap informátora szerint azért távozik a műsorból, mert nem szóltak neki időben, mire viszont a szerződéskötésre került volna a sor, az énekes naptára betelt. A bennfentes azt is elmondta, van olyan híresség, aki hasonló okok miatt nem tudta vállalni végül a show-t.
Arra a kérdésre, hogy most mi lesz, az informátor azt mondta, „Nagy erőkkel keresik a negyedik embert, de azt hallottam, hogy a készítők fejében az is felmerült, hogy maradjon a zsűri háromtagú, ha záros határidőn belül nem találnak rá az ideális jelöltre.”
A bulvárlap kereste a TV2 sajtóosztályát is, akik azt válaszolták, hamarosan bejelentik az ítészeket.
Minden évben volt csere
Sokan emlékezhetnek, hogy a műsor első évadában Ördög Nóra, Kováts Gergely Csanád és Molnár Andrea táncművészek, valamint Schiffer Miklós divatszakértő ítélkeztek a versenyzők felett. Utóbbi egy év után mégis távozott a műsorból, mert összekapott a show „csillagának számító” Gabriela Spaniccal.
Az ő helyére érkezett a most távozó énekes, de az így létrejött felállás sem bizonyult tartósnak. A legutóbbi évadban ugyanis dobták a gárdából Molnár Andreát és Kováts Gergely Csanádot is, az ő helyükre érkezett Szente Vajk és Juronics Tamás.
Egyelőre úgy néz ki tehát, hogy ők – és persze Ördög Nóra is – a helyükön maradnak, de ezek után nem lepődnénk meg egy újabb fricskán sem.
Fotó: TV2 Csoport
