Ismét a TV2-n térhet vissza a Forró nyomon?

Azért a történet nem ilyen egyszerű.

A TV2 már dolgozik azon, hogy az ősszel egy olyan műsort tűzzön a képernyőre, ami a hazai kriminalisztika legmeghökkentőbb bűncselekményeit mutatja be – írta még néhány nappal ezelőtt a story.hu.

A lap hozzátette, a tervek szerint szakértőkkel és hozzátartozókkal járják majd körbe az egyes bűntényeket. A műsorra egyébként „Forró nyomon” címen hivatlkoznak, ami elvileg azt is jelenthetné, hogy a műsor hosszú kihagyás után visszatér a képernyőre.

Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű.

És akkor most egy kis történelem: a Forró nyomon 1998 és 2002 között futott a TV2-n, Máté Krisztina vezetésével. Aztán a csatorna teljes megújításakor úgy döntöttek, dobják a műsort, a helyére pedig egy, még ennél is komolyabb oknyomozó műsort tesznek, aminek a címe „Nyom nélkül” lett. Ami aztán szép csendben kimúlt. És a TV2 nagyjából le is zárta a bűnügyi magazinműsorok történetét.

2012-ben viszont az RTL fantáziát látott az akkor már tíz éve „pihenő” műsorban, és Máté Kriszta vezetésével újraélesztette azt az induló RTL II-n.

És bár a műsor ebben a formában szintén nem volt hosszú életű, de a tévétársaság nem engedte el a műsort – erre utalhat az is, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának adatai szerint az RTL a mai napig fizet a „Forró nyomon” címért, így az az ő tulajdonukat képezi. Ellenben a TV2-vel, akik annyira elengedték a történetet, hogy több mint másfél évtizeddel ezelőtt elvesztették a nevet.

Vagyis, a TV2 nem használhatja a Forró nyomon nevet.

És az pedig már csak mellékes, hogy 2020-ban Bűnös lelkek címmel futott már az RTL-en egy, a TV2 mostani – lehetséges – próbálkozásához kísértetiesen hasonlító műsor. 

Az adások heti rendszerességgel voltak képernyőn, de egyrészt a játvány miatti bezárás, másrészt az óriási bukás miatt alig akad ember, aki emlékszik erre a műsorra.

Fotó: RTL Sajtóklub
Videók: RTL, TV2
További tartalmak Facebook és YouTube csatornánkon. Kövess minket ott is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük