Bekeményít az M1, hétfőtől jönnek a parlamenti közvetítések

Ez ám a tartalom.

Egy hete, hogy arról írtunk: a Duna szinte az összes, szórakoztatónak szánt műsorát elkaszálta, az M1-en pedig a napi két Híradón és a szigetes koncerteken kívül maradnak az ismétlések az őszi szezon elején. 

Legalábbis akkor úgy nézett ki.

Vasárnap viszont kiderült, szeptember 7-től (hétfőtől) kihasználják, hogy a Parlamentben némi munka mellett egy hatalmas showműsor zajlik, ezért közvetítik a történéseket. Élőben. 

Így lesz még egy „premier” tartalom a csatornán.

A műsorváltozást először az Index vette észre, azóta pedig minden műsorújságban megjelent a módosítás: hétfőn 13 órától 18:30-ig, kedden pedig 9 órától 12-ig közvetítik a parlament munkáját.

Korábban egyébként kerestük a közmédiát, kérdéseink között az is szerepelt, hogy terveznek-e közvetíteni az M1-en sporteseményeket vagy az országgyűlés üléseit, de nem válaszoltak.

Sebaj, így legalább jól meglepődött mindenki. (Talán.)

A köztévén amúgy korábban rendszeresek voltak a parlamenti közvetítések, a 2010-es években az M1 és az M2, később a hírcsatornává alakult M1 adta az élőt. A lelőtt hírcsatorna utolsó időszakában viszont csak a miniszterelnök beszédét és az azonnali kérdések óráját tolták le. 

Fotó: Duna Médiaszolgáltató
További tartalmak Facebook és YouTube csatornánkon. Kövess minket ott is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük