Megkezdődött A Tanár új évadának forgatása

Az RTL Klub nagysikerű saját gyártású sorozata második évadot kap. A forgatás munkálatai már el is elkezdődtek. Az RTL Klubon 2018. március 31-től volt látható, A Tanár című sorozat első évada, amely Nagy Ervin főszereplésével hatalmas sikert aratott: a széria átlagosan 19,5%-os közönségarányt tudott felmutatni a 18-49-es célcsoportban és nyolc héten át zsinórban nyerte meg…

Tovább

20 éves a Barátok közt – Könyvek 1.

Az idén 20 éves Barátok közt rengeteg meglepetést tartogat számunkra, térnek – illetve tértek – vissza régi szereplők. Én pedig házi Barátok közt archívumomból hívok elő néhány érdekes dolgot. Kevesen tudják, de a 2000-es évek elején megjelent egy Barátok közt könyvkötet is, melyen két darabja nálam is megtalálható. A Visszaszámlálás – A Berényi klán; illetve a…

Tovább

Visszatér a Barátok köztbe Ábrahám Edit

Az idén 20 éves Barátok közt idén több meglepetéssel is készül – itt a következő, ugyanis ma este, azaz június 14-én este visszatér a képernyőre Ábrahám Edit,vagyis Berényi Claudia! Ábrahám Edit 1998 és 2014 között játszott a sorozatban, utoljára 2016-ban tűnt fel utoljára a Mátyás Király téren, de a Blikknek a színésznő elmondta, örülne, ha…

Tovább

Visszatér a képernyőre a Keresem a Családom!

Az RTL Klubon immár a negyedik évaddal jelentkezik június 13-tól szerda esténként az egymástól elszakadt családtagok egymásra találását segítő műsor, a Keresem a családom. Lilu és a stáb az első epizódban két – szüleiket kereső – ember történetét mutatja be.  A Keresem a családom 2015 tavaszán került az RTL Klub képernyőjére. A kiemelkedő nézettséggel és…

Tovább

Heten lesznek a műsorvezetők az RTL Reggeliben

Mint azt már korábban megírtuk, új műsorvezetőként Peller Mariann, és Papp Gergő csatlakozik az RTL klub Reggelijébe, viszont színházi feladatai miatt otthagyta a műsort Fehér Tibor, akit Papp Gergő váltott Kiss Ramóna oldalán. Nemrég Bernádt Viktor, a Reggeli főszerkesztője azt mondta, hogy az április 17-én egyéves régi-új Reggelibe Mariannon és Gergőn kívül még ketten érkeznek….

Tovább

Folytatódhat az Oltári Csajok?

Nagypénteken, azaz március 30-án ért véget az RTL II saját gyártású telenovellája, az Oltári Csajok, amely drámai véget ért. A rajongók a Facebookon háborognak a sorozat befejezése végett, és követelik a második évadot. Szombat este Kolosi Péter azt mondta, hogy Az Oltári Csajok egy fikciós történet, melynek vége van. Persze láttunk már olyat, hogy egy…

Tovább

Jön a harmadik műsorvezető páros a Reggelibe!

2017.április 17-én indult el az ország egyik legnézettebb reggeli műsora, a Reggeli, mely 6 év után Peller Annával, illetve Lukács Mikiével indult el. Június 20-án Fehér Tibor csatlakozott a műsorvezetőkhöz, aki nyáron vendégműsorvezetőkkel vezette az adást. Szeptemberben csatlakozott a csapathoz Kiss Ramóna, aki Lukács Mikivel együtt Dél-Afrikába utaztak a Celeb vagyok, ments ki innen! miatt,…

Tovább

Fábry Sándor visszatér az RTL klubra

2017-ben ünnepelte az RTL klub fennállásának 20.évfordulóját, amikor is a legendás showmant is megkeresték, mint az egykor népszerű Esti Showder házigazdáját, akkor az Első 20 évünk című műsorban láthatták a nézők. Most a showman újra visszatér az RTL klub, illetve az RTL II képernyőjére, méghozzá az idén 10. évfordulóját ünneplő Showder Klub 21.évadába. De nemcsak…

Tovább