Csobot Adél, Istenes Bence és Sebestyén Balázs is az Álarcos énekes nyomozója lesz
Az új évad várhatóan novemberben kezdődik.
Az új évad várhatóan novemberben kezdődik.
Az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese beszélt arról is, elégedettek-e a Kalandra fal eredményeivel, és hogy miért ezzel a műsorral indították az őszi szezont.
De nemcsak a házigazda személye változik, hanem a nyomozók összetétele is.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elindítjuk „Őszi szezon 2024” rovatunkat, amiben összeszedjük, milyen műsorokat láthat a nagyközönség a két nagy kereskedelmi tévén, valamint a Viasat3-on és a Duna TV-n. Elsőként az RTL kínálatát próbáljuk meg ismertetni a TOVÁBB gomb után.
Ezek szerint igaznak bizonyultak korábbi értesüléseink.
A járvány miatt tavaly lényegesen kevesebb nagyszabású showműsor került képernyőre, mint ahogy azt eredetileg tervezték a kereskedelmi tévék. Idén azonban a vártnál is többet kaptunk, ugyanis az RTL és a TV2 is két-két nagyszabású showműsorral örvendeztetett meg minket ősszel. A következőkben ezekről lesz szó, elemezzük, hogy melyik műsor nevezhető sikeresnek és melyik lett végül bukás,…
Eltelt egy újabb hét, ráadásul egy tévés szempontból elég fontos hetet tudhatunk magunk mögött, ugyanis hétfő este az RTL is beizzította a rakétákat, és elindult az új Survivor évad, szombaton már volt új Mi kis falunk rész, ráadásul dupla dózisban, vasárnap Álarcos Énekes is, és arról még nem is beszéltünk, hogy szeptember első szombatján a…
Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk az őszi műsorokat összegző cikkünkben, idén rendkívül sok hétvégi, nagyszabású showműsor érkezik majd az RTL klub és a TV2 képernyőjére. Na, ennek az első felvonása már két hét múlva, szeptember 4-től jönnek a várva várt bikicsunájok és nagy leleplezések. További részletek a TOVÁBB gomb után.
Amikor kiderült, hogy 2020-ban szinte egyszerre kapunk a nyakunkba két rejtélyekre alapuló, maszkos showműsort, sokan gondolhatták, hogy lehetséges, hogy a TV2 Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpada és az RTL klub Álarcos Énekes c. műsora is hasonlóan hamar zátonyra fut majd, mint két évvel ezelőtt a Fal, valamint a Piramis. A tavaszi nézettséget látva…
A 2020-as év sokaknak, sok szempontjából más év, mint amit a korábbiakban megszokhattunk, A koronavírus nemcsak az emberek életét, a tévétársaságok őszi, illetve tavaszi terveit is jelentősen befolyásolta, negatív értelemben. Ennek következtében a két nagy kertévé is komoly változtatásokra kényszerült. Az RTL Magyarország tavasszal több, addigra tervezett műsorát is levette a képernyőről (ilyen volt az…