20 éves a Barátok közt – Könyvek 1.

Az idén 20 éves Barátok közt rengeteg meglepetést tartogat számunkra, térnek – illetve tértek – vissza régi szereplők. Én pedig házi Barátok közt archívumomból hívok elő néhány érdekes dolgot. Kevesen tudják, de a 2000-es évek elején megjelent egy Barátok közt könyvkötet is, melyen két darabja nálam is megtalálható. A Visszaszámlálás – A Berényi klán; illetve a…

Tovább

Visszatér a Barátok köztbe Ábrahám Edit

Az idén 20 éves Barátok közt idén több meglepetéssel is készül – itt a következő, ugyanis ma este, azaz június 14-én este visszatér a képernyőre Ábrahám Edit,vagyis Berényi Claudia! Ábrahám Edit 1998 és 2014 között játszott a sorozatban, utoljára 2016-ban tűnt fel utoljára a Mátyás Király téren, de a Blikknek a színésznő elmondta, örülne, ha…

Tovább

Visszatér a Barátok Közt egyik alapszeprelője

A comment:com azt írja, már dolgoznak a Barátok Közt forgatókönyvírói azon, hogy Rékasi Károly, azaz Bartha Zsolt visszatér a sorozatba. A színész tavaly májusban kényszerből hagyta ott a sorozatot a lába miatt, és a sorozatból is úgy írták ki, hogy Mexikóba kellett utaznia egy orvosspecialistához, aki meg tudja gyógyítani, és ennek a visszhangja még mindig…

Tovább