A vártnál előbb jön a Bezár a Bazár új évada – itt az új műsorrend

Mint ahogy azt tegnap megírtuk, a vártnál lényegesen gyengébben teljesített a TV2 vadonatúj főzős műsora, a Love Bistro a vele szemben futó Konyhafőnök ellen. Tegnap azt is írtuk, hogy hogy szerintünk, ha nem változik a nézettség, akkor bizony komoly műsorváltozásra lehet majd számítani a TV2-nél. Nos, így is lett. A TV2 ugyanis ma bejelentette, hogy…

Tovább

Ezeket is nézhetjük 2020-ban az RTL-en, és a TV2-n!

Ma tartották a Big Picture tévés konferenciát, amelyen Kolosi Péter, az RTL klub programigazgatója, illetve Fischer Gábor, a TV2 programigazgatója is előadást tartott. Itt több, 2020-ban induló, vagy visszatérő műsorról is lerántották a leplet. Hogy melyekről, a TOVÁBB gombra kattintva kiderül! Mint azt a SorozatWiki elsőként megírta, Fischer Gábor, a TV2 programigazgatója ma bejelentette, hogy…

Tovább

Brutálisan kezdett a Drága Örökösök új évada tegnap este!

Négy hónap szünet után tegnap este visszatért a Drága Örökösök című, napi sorozat, az RTL klub képernyőjére. A felfokozott várakozásból arra lehetett következtetni, hogy nagyon sokan fogják nézni az első részt. A várakozás beigazolódott, a TOVÁBB mögött kiderül, mennyien nézték tegnap a sorozat nyitó részét, és az is, hogy amelyik csatorna nyerte a tegnap estét….

Tovább

Műsorváltozás a TV2-n

Ma délelőtt közleményben tudatta a TV2, hogy néhány hét után megint megváltoztatja hétköznap esti kínálatát. Az idei nyáron rengeteg műsorváltozás volt, erről majd bővebben egy hamarosan megjelenő cikkben írok majd. Úgy tűnt, négy héttel az őszi tévés szezon előtt nem változtatnak műsort a csatornák, viszont kedden az RTL klub bejelentette, hogy augusztus 12-től, két hét…

Tovább

Fölényesen az RTL nyerte csütörtökön a nézettségi versenyt

Hosszas huza-vona után kedden az Oltári Csajok katasztrofális (5,7%) eredménye után az RTL klub bejelentette, hogy naponta adják majd a Mi kis falunk ismétlését. Válaszul, a TV2 tegnap, azaz csütörtökön délután a csatorna szerint közkívánatra, váratlanul változtattak a műsorrenden, és tegnaptól kezdve két Bezár a Bazár ismétlést is lead a TV2. Ekkora harc talán utoljára…

Tovább

Próbálkozik a TV2

A TV2 nyári műsorrendjéről direkt nem írtam cikket, mert hétfőtől kizárólag ismétléseket sugárzott volna a csatorna. Ma viszont akcióba lendültek, és úgy döntöttek, kicsit módosítanak, és az ismétlésnek szánt sorozat (Hegyi doktor – Újra rendel) helyett inkább a Bezár a Bazár! ismétléseit teszik majd képernyőre, amit egy trükkel sikerült ezidáig premierekkel képernyőn tartani. A műsorváltozásról…

Tovább

Tévés tavasz 2019 – Mit néztünk a tévében?

Termékeny volt az idei tavaszi szezon, ami talán az egyik leghosszabbra sikeredett, ugyanis az RTL január 1-jén, a TV2 január 2-án indított. Mivel lassan itt a június, ideje lenne átvenni, a szezon mely elemei voltak sikeresek, és melyek buktak meg. A TOVÁBB gombra kattintva elkezdjük a „múltidézést”. Drága Örökösök Az RTL klub idén nagyon korán,…

Tovább

Vetélkedők árasztják el a TV2-t

A mai napon a TV2 bejelentette azt, hogy milyen műsorokat láthatnak majd a nézők a leköszönő Exatlon, és a Pénzt vagy Éveket! helyén a csatornán. Egy régi és egy új formátum jelentkezik majd új részekkel, a részletek a TOVÁBB gombra kattintva.  A BANK – ÚJ FORMÁTUM A TV2-N  Közel egy hónapja mi is megírtuk, hogy…

Tovább