Ezt nézzük karácsonykor a tévében

Mint minden évben, idén is eljött a karácsony, ami idén biztosan más lesz, mint ahogy azt eddig megszoktuk, éppen ezért talán az idei karácsonyon különösen fontos lesz, hogy mit adnak majd a nagyobb tévécsatornák. Éppen ezért, egy cikkben összeszedjük, mit láthatunk majd az ünnepek alatt, illetve után az RTL klubon, a TV2-n, valamint a közszolgálati…

Tovább

Ezeket nézhetjük augusztus 20-án a TV-ben

2020-ban egy kicsit másképp alakul majd államalapító Szent István ünnepe, mely idén újra hosszú hétvégét hoz magával. Augusztus 20-a talán pont ezért hoz magával az eddigiekhez képest jobb kínálatot, mi pedig összeszedtük a nagyobb csatornák műsorainak kínálatát. Alább tehát jönnek az országos csatornák és néhány más csatorna ünnepi műsorai, annyi viszont idén is biztos, hogy…

Tovább

Szilveszter 2019 – Értékelés

2019-ben a ReklámInvázió és a Szilveszteriműsor blog közösen készült az év utolsó napjára. Kicsivel több, mint 1 hónappal ezelőtt négy csatorna utóbbi 5 évének szilvesztereit értékeltük és ismertettük, majdnem 1 hete pedig szilveszterre ajánlottunk programokat. Ma, a 2019-es szilveszteri cikksorozatunk zárasaként értékeljük az év utolsó napján látott programokat. A TOVÁBB gombra kattintva kezdjük az idei…

Tovább

Szilveszter 2019 – műsorajánló

Most már tényleg csak 2 nap, és véget ér a 2019-es év. Az utóbbi hetekben pedig itt a ReklámInvázión és a Szilveszteriműsor blogon is folyamatosan készültünk az év utolsó napjára. A következő napokban pedig folytatjuk közös, szilveszteri cikksorozatunkat. Ma nem elemzünk, és nem is azt fogjuk leírni, hogy mi hogyan csinálnánk az adott csatorna szilveszterét,…

Tovább

Szilveszter 2019: Milyen lenne, ha… Duna

Cikksorozatunk előző részében a TV2 szilveszteri műsorait elemeztük ki, és írtuk le, hogy mi hogyan is csinálnánk. Ma, cikksorozatunk utolsó elemző részében, 9 nappal szilveszter előtt a Duna, vagyis a közszolgálati csatorna/csatornák szilveszteri kínálatát vesszük górcső alá. Igen, mert ebben a cikkben a nemzeti főadók, vagyis az utóbbi 4 évben a Duna, előtte pedig az…

Tovább