A vártnál előbb jön a Bezár a Bazár új évada – itt az új műsorrend

Mint ahogy azt tegnap megírtuk, a vártnál lényegesen gyengébben teljesített a TV2 vadonatúj főzős műsora, a Love Bistro a vele szemben futó Konyhafőnök ellen. Tegnap azt is írtuk, hogy hogy szerintünk, ha nem változik a nézettség, akkor bizony komoly műsorváltozásra lehet majd számítani a TV2-nél. Nos, így is lett. A TV2 ugyanis ma bejelentette, hogy…

Tovább

Gyengén kezdte a TV2 az igazi őszt

Ahogy arról korábban beszámoltunk, augusztus 24-én egy formabontónak nevezett gasztro-realityvel, a Love Bistroval, valamint a Mintaapák új részeivel indította a valódi tévés őszi szezont a TV2. Ezzel szemben az RTL klub továbbra is a jól bevált Fókusz-Konyhafőnök-Barátok közt trióval vágott bele az év legfontosabb tévés szakaszába. A két csatorna első menete az első heti nézettség…

Tovább

Jól indított a Mintaapák, gyengén a Love Bistro

Hétfőn, vagyis augusztus 24-én este elindult hivatalosan is a kereskedelmi tévék őszi csatája, ugyanis a TV2 csak most indította el az első őszi műsorait, pontosabban a szinte teljesen megújult Mintaapákat, valamint a Love Bisztrót. Alább kiderül, melyik műsor hogyan kezdett hétfő este, a valódi őszi tévés szezon első napján. A SorozatWiki tegnapi cikkéből kiderül, hogy a…

Tovább

Ezt adja az ősz első felében a TV2

Miután augusztus 3-án, vagyis ma elindul a TV2 bevezető ősze, augusztus 24-től folyamatosan térnek majd vissza a csatornára a régi kedvencek, valamint egy vadonatúj, formabontó reality is érkezik a csatornára, melyekről a TOVÁBB gombra kattintva lehet olvasni. Igazi sztárdömpinggel indítja az őszi szezont a TV2. Augusztus 24-én a rajongók legnagyobb örömére visszatérnek a Mintaapák. A…

Tovább