A TV2 bejelentette azt, amit már hónapok óta lehetett tudni: az Ázsia Expressz új évadának szereplőit
Mondhatnánk, hogy meglepődtünk, de akkor nem mondanánk igazat. Az Ázsia mellett amúgy indul A Kísértés is, mindkét műsor augusztus 31-én startol.
Mondhatnánk, hogy meglepődtünk, de akkor nem mondanánk igazat. Az Ázsia mellett amúgy indul A Kísértés is, mindkét műsor augusztus 31-én startol.
Augusztus 23-án jön a Hell Boxing Kings, amit a budapesti Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban tartanak.
Kádár L. Gellért mellett szerepelhet a műsorban Trill Beatrix is, aki játszott az elmúlt időszak két nagysikerű magyar filmjében, a Futni mentemben és a Hogyan tudnék élni nélküled?-ben is.
Az is kiderült, kik lépnek ringbe az első két adásban.
Folytatjuk „Őszi szezon 2025” rovatunkat, amiben összeszedjük, milyen műsorokat láthat a nagyközönség az idei év utolsó hónapjaiban a tévében. Korábban már a két nagy kereskedelmi tévé műsorait listáztuk, most pedig jönnek a „kisebbek”, vagyis a Duna TV és a Viasat3.
A „vicces műsor”, ami egyszer már megbukott, augusztus 16-án, szombaton este tér vissza a csatornára.
Vagyis nem kell még hónapokat várni az új évad indulására.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elindítjuk „Őszi szezon 2025” rovatunkat, amiben összeszedjük, milyen műsorokat láthat a nagyközönség a két nagy kereskedelmi tévén, valamint a Viasat3-on és a Duna TV-n. A sorban másodikként a TV2 kínálatát próbáljuk meg ismertetni a TOVÁBB gomb után.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elindítjuk „Őszi szezon 2025” rovatunkat, amiben összeszedjük, milyen műsorokat láthat a nagyközönség a két nagy kereskedelmi tévén, valamint a Viasat3-on és a Duna TV-n. Elsőként az RTL kínálatát próbáljuk meg ismertetni a TOVÁBB gomb után.