Újabb csata kialakulóban az RTL és a TV2 között!

Újabb botrány alakulhat ki a TV2 és az RTL klub között, írja a SorozatWiki, akik úgy tudják, az RTL által novemberben bejelentett The masked singer formátumot a TV2 egy másik, a műsorhoz teljesen hasonló fomrátummal támadja meg, már februártól. A Nicsak, ki vagyok? – A rejtélyek színpadában két háromfős sztárcsapat verseng majd egymással, amelyben fel kell ismerniük az éppen éneklő elmaszkírozott énekest. A formátumban – csakúgy, mint az RTL-es Álarcos énekesben – az énekes csak kiesése után leplezi le, hogy ki is ő valójában. 

A TV2 új showműsora akár korábban is elindulhat, mint legfőbb konkurense, az Álarcos énekes az RTL-en, ugyanis az oldal információi szerint a műsor néhány héten belül indul is a TV2-n.

A két show heteken belül megküzd majd egymással, ugyanis szintén a SorozatWiki információi szerint a RTL-es Álarcos énekes februárban indul majd el. Ebben a show-ban celebek teljesen elmaszkírozva énekelnek el hétről hétre egy általuk választott dalt. Aki pedig az adás végén a legkevesebb szavazatot kapja, távozásával együtt fel kell fednie kilétét.

Bár több konkrétumot nem tudunk a műsorral kapcsolatban, a két show hasonlósága miatt a nézők könnyen vádolhatják valamelyik csatornát lopással, ami ebben az esetben nem igaz, hiszen a TV2 a Mysteries in the spotlight nevű román formátummal, az RTL pedig a fentebb említett amerikai licensz magyar változatán dolgozik majd. Az eset leginkább a 2 évvel ezelőtti Piramis-Fal botrányhoz hasonló, bár ebben nem egy egyszerű másolásról van szó.

alarcos_enekes_rtl_klub_februari_erkezes.jpg

Hogy melyik show lesz a jobb, az hamarosan kiderül, mint ahogy reméljük nemsokára az is, hogy kik lesznek az egyes műsorok műsorvezetői, zsűritagjai, és egyéb résztvevői.

Fotó: RTL klub, TV2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük