Dal’a carte címmel indít vadiúj zenei műsort a közmédia

De egyelőre még titkolják, milyen lesz az új formátum.

Dal’a carte címmel vadiúj zenei műsort indít a közmédia – az ezt promózó kisfilm már több mint egy hete látható a köztévéken.

Ennél többet viszont nem lehet tudni az új formátumról – így sem a koncepciót, sem a premierdátumot, sem a közreműködőket. Többen ugyanakkor azt sejtik, hogy miután a műsor főcíme kísértetiesen hasonlít a Csináljuk a fesztivált!-éra (CSAF), ezért elképzelhető, hogy ez a műsor lesz a Duna TV legsikeresebb műsorának utódja. Később egy Reddit-poszt is megjelent a témával kapcsolatban, ahol szintén felvetődött, hogy a CSAF helyett a Dal’a carte lesz látható idén a Duna TV-n.

A poszt megjelenése után úgy döntöttünk, megpróbálunk tiszta vizet önteni a pohárba. Ezért megkerestük a közmédiát, akiktől azt kérdeztük, miben egyezik vagy különbözik majd az új produkció a CSAF-tól, mikor indul a műsor, és mi lesz a korábban nagy népszerűséggel futó showműsor sorsa. Válaszukban azt írták,

a két műsor csak abban hasonlít egymásra, hogy mindkettőben a zenéé a főszerep.

Hozzátették, a Dal’a carte-tal kapcsolatban részletes bejelentést a csütörtöki Big Picture konferencián tesznek. Ahol az előzetes program szerint 14:55 és 15:15 között tart előadást Szeleczky Ádám, a Duna TV megbízott csatornaigazatója.

A Big Picture konferencián a közmédia mellett más tévétársaságok is jelen lesznek. A programterv szerint előadást tart a TV2 Csoport, az RTL Magyarország, az Antenna Entertainment, a Network4 és az ATV Csoport egy-egy képviselője is. A részletekről csütörtökön külön cikkekben számolunk be, érdemes lesz egész nap követni a ReklámInváziót.

Borítókép: Magyar Rádió és Televízió
További tartalmak Facebook és YouTube csatornánkon. Kövess minket ott is!