Kitették a Konyhafőnökből Sárközi Ákost

A helyét egy másik, nagy nevű séf veszi át.

Lecserélték Sárközi Ákost a Konyhafőnök legújabb évadában – írja a Blikk.

A portál úgy értesült, hogy a napokban elindultak a műsor forgatásai, a nyolc éve zsűriző, Michelin-csillagos séf azonban nem tér vissza a műsorba. A lapnak egy informátor azt mondta, „Ákos valóban nem lesz jelen az idei évadban, a helyét egy másik nagy nevű séf veszi át. Nem önszántából távozott a műsorból, ő nagyon szerette és szívvel-lélekkel csinálta A Konyhafőnököt, és egészen néhány héttel ezelőttig úgy tudta, idén is számolnak vele. A produkció azonban végül máshogy döntött, ami érzékenyen érintette és teljesen váratlanul érte Sárközit.„

A bulvárlap információi szerint Ákos helyét egy, a szakma csúcsán álló séf veszi át, akit az ország három legjobbja között tartanak számon, és ő is Michelin-csillaggal büszkélkedhet.

A lap kereste Sárközit és az RTL-t is. Előbbi nem reagált, utóbb pedig csak annyit közölt, „műsorainkkal kapcsolatban időben fogjuk tájékoztatni a nézőket és a sajtó képviselőit egyaránt.”

Fotó: RTL
Kövess minket Facebookon is, ahol további extra tartalmakat találsz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük